Itthon Hallottam

Itthon Hallottam

A hét szava: grádics

2018. november 12. - Itthon Hallottam

A mai bejegyzés olyan szempontból rendhagyó lesz, hogy a vizsgált szó esetében érdekesebb a kifejezés megjelenése különböző területeken, mint maga a szó jelentéstartalma vagy eredete. Mindazonáltal remélem, hogy a mostani kis érdekességek is élvezetesek lesznek mindenkinek!

A grádics vagy a garádics szó latin eredetű, a gradus szóból származik, mely lépést, lépcsőt jelent. Jelentése pontosan ez, vagyis lépcső, pontosabb meghatározás szerint lépcső, lépcsőfok, egy fokokból álló építmény, mely gyalogos közlekedésre alkalmas és emelkedik (lehet pl. padláshoz tartozó „feljáró” is). Persze a szó más helyeken is megjelenik, és itt lesz érdekes a történet.

mikito-tateisi-333584-unsplash.jpg

Photo by Mikito Tateisi on Unsplash

Volt ugyanis egy híres marosvásárhelyi vendéglő, melynek a neve nem más, mint a Súrlott Grádics. A 18. században megépült vendéglő Marosvásárhely ikonikus helye volt, s nevét onnan kapta, hogy állítólag a deszkákból ácsolt lépcsőit minden nap sárgára súrolták. Vendégeskedett itt Ady Endre és Boncza Berta, illetve a hely gyakori vendégei voltak a helikoni közösség (erdélyi magyar írók és költők szabad íróközössége) tagjai – Molter Károly, Kemény János, Szántó György. A hely ma egyébként jelenleg kocsmaként működik.

tgmures_surlottgradics.jpg

A Súrlott Grádics ma. Kép: Wikipédia

A szó másik érdekesebb megjelenése a Bibliához köthető. Itt a „Grádicsok éneke” kifejezés jelenik meg, amely más néven Zarándokénekek néven található meg a Szentírásban. Ez zsoltárok gyűjteményét jelenti, melyet „lépcsők énekének” is neveznek, azért, mert egyes feltevések szerint a Jeruzsálembe érkező zarándokok a templom lépcsőin haladva énekelhették.

Akár bibliai kifejezésről, akár egy egykori kultikus étteremről, vagy csupán egy szimpla lépcsőfokról van szó, most már tudjuk, hogy a varázsszó nem más, mint a grádics.

Források:

Wikipedia, Arcanum, WikiSzótár

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonhallottam.blog.hu/api/trackback/id/tr5114358927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása