Életemben eddig összesen egyszer hallottam ezt a szót, méghozzá egy fesztiválon. Épp egy diákszervezetet népszerűsítettünk és felhasználtunk kis mappa-szerű szóróanyagokat: trifoldereket. Megkértem egy pécsi ismerőst, hogy hozza már ki a sátorból ezeket, és ő visszakérdezett: „Mit? Stifoldereket?” Elmagyaráztam neki, mit jelent a szó, de bevallottam, én azt nem tudtam, hogy ő mire gondol. Mint később kiderült, e szó esetében igencsak fontos, hogy az ember az ország mely részéről érkezett.
A stifolder hangzása alapján egyértelműen német eredetű szóra gondoltam, ami stimmel, de valamilyen okból kifolyólag inkább egy építészeti eszköz, vagy valamilyen nehezebb tárgy jutott eszembe. Ennél messzebb nehezen járhattam volna az igazságtól, ugyanis egy ételről van szó.
Nem is akármilyen étel: egy vastagkolbász/szalámi-fajta, méghozzá Dél-Nyugat Magyarországról, leginkább Mohács és Pécs környékéről, Baranya megyéből. A hazánkba érkező németek (1700-as évek elején érkező svábok) készítették először ezt a fajta kolbászt, az étel neve is tőlük származik. A legtöbb ide érkező német ugyanis „Stiffoller”-nek hívta magát, vagyis a fuldai apátság (nagyjából Közép-Németország, Hessen tartomány) környékéről származónak (németül: Stiftsfuldaer).
A kolbász tartalmát tekintve 45-55 mm vastag, készülhet sertésből, marhából, vadhúsból is, és ma már a horvátok (stifuder), a magyarok (stifolder), illetve a németek (Stiffulder) is sajátjuknak vallják a finomságot, mely eredetileg egyébként fehér, borsos szalámi volt (német ősei lehettek az „Alte Wurst” – „Öreg Kolbász”, és a „Rhöner Bauernwurst” – „rhöni parasztkolbász”). A századok folyamán a helyi ízlésvilág nagy hatással volt az ételre, így a kolbászt manapság paprikával, borssal, fokhagymával fűszerezik, és hidegen füstölik, majd két hónap után kezdik fogyasztani.
Érdekesség, hogy egy fesztivál is kapcsolódik az ételhez: 2018-ban kilencedik alkalommal rendezték meg Fekeden a Dunamenti Svábok Stifolder Fesztiválját.
Források:
